Sosem értettem, hogyan lehetséges, hogy a mai fiataloknak rövidebb a memóriája, de kiderült, hogy tulajdonképpen nem rosszabb a memóriánk, csak másra vagyunk kondicionálva. Arra, hogy a fontos dolgokat úgyis rutinszerűen beírjuk a naptárba, a telefon memóriájába, vagy a számítógépes órarendünkbe – majd valami csipogás figyelmeztet minket arra, mit is kell éppen csinálnunk. Másrészt pedig soha korábban nem látott és hallott mennyiségű információ ömlik ránk az iskolában, a munkahelyen és a szabadidőnkben egyaránt.

Aki ilyen körülmények közt nő fel és él nap mint nap, annak a memóriája másképp funkcionál, mint a régi szép időkben. A mai életmód egészen egyszerűen másféle működést kíván az emberi memóriától. Az agyunkba áramló rengeteg információ percről percre változik, egyik elavul, a másik hirtelen sürgőssé válik, a harmadik épp most jött emailen, de közben a telefon is a fülünkön lóg. Az agyunkban lévő tudástérkép, amit a memóriánk tartalmaz, folytonos átalakításra, módosításra szorul.

Úgy is elképzelhetjük a dolgot, mintha A Walesi bárdok összes strófáját kellene éppen megtanulnunk, miközben Arany János még dolgozik a művön, hol itt írja át, hol ott javít rajta egy kicsit. Arról már biztosan mindenki hallott, hogy van rövid- és van hosszútávú memóriánk. A rövidtávú memóriát nevezzük most a közérthetőség kedvéért az üzletnek, ahol a forgalom zajlik, a hosszútávút pedig a raktárnak, ahol az árukat tároljuk. Ez az üzlet azonban elég kicsi, egyszerre maximum 7-8 áruval tudunk benne foglalkozni, és azokkal is csak néhány percig. A hátsó raktár ezzel szemben igen-igen hatalmas, ahol az összes beérkező áru – vagyis az életünk során felszedett minden tudás és élmény – helyet kap, és ott is marad örökre. Az egyetlen probléma az, hogy az egyszer elraktározott tudást hogyan lehet erről a tárolóhelyről elővenni?

A kulcs az üzletben van, vagyis a rövidtávú memória működésében, ugyanis semmi nem kerülhet a hosszútávú emlékezetünkbe anélkül, hogy át ne jutott volna a rövidtávú szakaszon. Minden emlékünk, minden információ, amit felidézünk a HTM-ból hívódik elő – mégpedig asszociációk révén. Akkor tudunk bármi régebbi eseményre visszagondolni, ha az aktuális környezetünkben, lelkiállapotunkban van valami – egy szín, egy illat, egy gondolat, egy látvány, egy hang, stb. – amibe kapaszkodva elindulhatunk egy gondolatlánc mentén, hogy több állomáson keresztül eljussunk a keresett emlékhez. Ezért van az, hogy minél közelebb van egy esemény az időben, annál könnyebb rá emlékezni, hiszen a körülöttünk lévő világ tele van az arra asszociációt nyújtó dolgokkal, így a memórialánc szépen és könnyen elvezet hozzá.

Pszichológusok ezért azt javasolják, hogy ha valamit biztosan meg akarunk őrizni az emlékezetünkben, akkor minél többrétűbb asszociációba csomagoljuk be. A jó memória tehát tulajdonképpen a helyes információfeldolgozást jelenti. A legfontosabb memóriaépítési technikákban semmi hókusz-pókusz nincs, csak talán nem gyakoroljuk őket elég tudatosan. Ha fontos az információ figyeljünk oda rá, ne csináljunk semmi mást párhuzamosan, és próbáljuk megérteni, értelmezni. Nem véletlen, hogy a kémiát például soha nem tudtam megtanulni: nem értettem, pusztán bemagoltam, az agyam semmihez nem tudta kötni az üres információkat, ki is hullott a fejemből nagyon gyorsan.

„Ismétlés a tudás anyja.” – szól a bölcs közmondás, és nagyon igaz. A memorizálás fázisában hangosan ismételgessük az anyagot, így könnyebben beépül az agyunkba. Az információkat próbáljuk csoportosítani és kiemelni a lényeget. Ha mondjuk egy számsort kell megjegyeznünk, bontsuk háromjegyű számjegyekre, az összetartozó nagyobb adagokat jobban tudja a memória kezelni. A lényeg kiszűrésével pedig csökkentjük a megjegyzendő információ mennyiségét.

Más érdekes módszerekkel is becsaphatjuk az agyunkat: igyekezzünk az anyaghoz valamilyen képet vagy dallamot kapcsolni gondolatban, tanulás közben ritmusosan járkáljunk fel-alá, miközben ismételgetjük a szöveget. Amikor aztán elő kell hívni a tárolt információt, és nem a fent felsorolt tudatos technikákkal jutattuk azt az agyunkban, gyakran bajban vagyunk. Minél jobban erőltetjük a gondolatainkat, annál távolabbra sodródik az emlék. Ilyenkor jobb hagyni elkalandozni az elménket általánosabb területekre: mit fogunk venni a közértben, hová megyünk a hétvégén, stb. Így gyakran teljesen véletlenül belebotlunk egy gondolatszálba, ami visszavezet ahhoz, amit kerestünk. Nem meglepő módon ezek az eszünkbe jutások gyakran álmunkban történnek, amikor a tudatalattink is működésbe lép, és sokkal szabadabban áramlanak a gondolatok, asszociációk az agyunkban.