A napokban olvastam egy interjút Nancy Pelosival, az amerikai képviselőház elnökével, akinek öt gyermeke van. Az olasz gyökerekkel rendelkező asszonynak rendkívül fontos volt mindig a családja, ám emellett sikeres politikai karriert is befutott. Mondhatnánk, hogy ebben segítségére volt a jómódú családi háttér és az, hogy az Egyesült Államok a végtelen lehetőségek hazája. Ez mind igaz, de azt gondolom, hogy a kedvező háttér csak akkor működik az előnyünkre, ha mi magunk is tenni akarunk a céljainkért.

Mrs. Pelosi nagyon okosan fogalmaz a nők erősségeiről. Szerinte egy nő, egy anya azért lehet jó politikus, mert a gyermekeiről való gondoskodás, az értük való aggódás természetes módon vihető át különféle közügyekre, az ő esetében az amerikai gyerekek helyzetének javításáért folytatott küzdelemre. Állítja, hogy az öt gyerek felnevelése, a konfliktushelyzetek és különféle egyéniségek diplomatikus kezelésében szerzett gyakorlata szintén jó muníciót adott neki a politikai arénában való helytállásra. Szerinte a nők minden helyzetben az együttműködésre, a kölcsönösen jó megoldásokra törekszenek, és nem nyomják el az övékétől eltérő véleményeket sem.

A férfiak uralta, sokkalta erőszakosabb eszközökre épülő politikai és szakmai színtereken azonban a nők konszenzuskereső viselkedését nem mindig hagyják érvényesülni. Már csak azért sem, mert nagyon sok nő eleve veszett ügynek látja, hogy férfidominanciájú szakmákban megpróbáljon karriert építeni. Pedig a női tapasztalatok, a női gondolkodás nagyon fontos lenne, hogy a világunk kiegyensúlyozattabban működjön, hiszen a népesség felét mi, nők adjuk. Nagy veszteség minden társadalom számára, ha a nők képességeit leginkább csak a magánélet területére korlátozza.