Nem lehet erőltetni Engednünk kell, hadd aludjék a baba akkor és annyit, amennyit akar. Teljesen felesleges álmából felriasztani, még ha etetni is akarjuk, hiszen ekkor még a táplálkozási ritmus is alá van rendelve a biológiai óra szabályozásának. A kisbaba spontán jelzi, ha megéhezett, s ha rá hagyatkozunk, meglepetéssel fogjuk tapasztalni, milyen szigorú rend szerint "szabályozza" ébrenléti és alvási ciklusait. A gyermek kétéves korától azonban már nekünk kell ügyelnünk arra, hogy lehetőség szerint annyit aludjék, amennyi egészséges fejlődéséhez szükséges. A biológiai óra természetesen ebben az életkorban is működik, de a kisgyermek már olyan izgalmasnak találja környezetét, annyi fontos tennivalója akad, s úgy el tud merülni a játékban, hogy akkor sem igen akaródzik ágyba mennie, ha nagyon álmos. Pedig ebben az életkorban általában 11-12 órai éjszakai alvásra van szüksége ahhoz, hogy kipihenje magát. Nehezebb a gyermek helyzete, ha bölcsődébe, óvodába kerül. A gyermekközösségekben ugyanis meghatározott időben kell mindenkinek lepihennie, tekintet nélkül az egyes gyermekek egyéni alvásigényére. Sok gyerek igen jól ellenne délutáni alvás nélkül, sőt kifejezetten szenved, ha délután, amikor egyáltalán nem álmos, aludni parancsolják. Az alvást egyébként sem lehet erőltetni. A kívánatos nehezen valósítható meg A kisiskolás korra csökken a gyermek alvásigénye. Általában este 8-9 óra között alszik el és reggel 7 óra körül ébred. Legalábbis így volna kívánatos. Ám a szülők korai munkakezdése miatt gyakran jóval korábban ébresztik a gyerekeket, a tapasztalatok szerint igen sokan már hajnali öt órakor talpon vannak. Ezt csupán az esti korai lefekvéssel lehetne ellensúlyozni, ha nem volna amúgy is túl rövidre szabott a családi életre fordítható idő, és nem volna oly vonzó a tévé esti műsora. Nem szólva arról, hogy számos családban még este hét után is szorgalmasan folyik a napközben elmulasztott leckék pótlása. Ha egy gyerek megszokja, hogy csak hosszantartó esti szertartások után tud elaludni, a szüleinek igen sok gondja lesz vele. Ha hozzászoktatjuk a gyereket a túlságosan hosszú mesékhez, az egyébként igen kellemes hátvakargatáshoz, ha mellébújunk az ágyba, és türelmesen kivárjuk, míg elalszik, a megszokott rítusok elmaradásakor képtelen lesz elaludni.Gyakran szinte naponta újabb kívánságokkal áll elő, csak hogy még hosszabbra nyújtsa az esti "cirkuszokat". Szinte zokogásba fúlva sorolja kívánságait: szomjas vagyok, pisilni kell, melegem van, fázom, félek és így tovább. De nem csak agyonbabusgatott, elkényeztetett gyerekek küszködnek alvászavarokkal. Az a gyermek, akinek sok nehézséggel kellett megbirkóznia a nap folyamán, akit talán súlyos kudarcok értek, s aki felkavaró, eleven élményeit nem tudja megosztani az elfoglalt, gyakran közömbös szülőkkel, magával viszi az ágyba a gondjait, bajait, félelmeit. Nem csoda, ha ezután hosszan, nyugtalanul hánykolódik az ágyában, félálomban felelevenedő élményeivel küzdve. A feszült, nyugtalan, szorongó gyermek érthető módon nehezen szánja rá magát a lefekvésre, és hosszú időn át nem jön álom a szemére. Kudarcok és félelmek Különösen az idősebb gyermekek alvását zavarják meg szorongásai és érzelmei. Iskolás gyermekeknél gyakori az iskolai kudarctól való félelem, a feleltetéstől való szorongás, a túlfeszített tanulás és figyelem következtében fellépő fáradtság. A serdülőknél mindehhez társulnak az önértékelés zavarai, a társas élet terén elszenvedett kudarcok, esetleg az ezektől való félelem. Számos gyermeket nyugtalanítanak szexuális fantáziái, amelyek legyenek akár vonzóak, akár bűntudattal kísértek, mindenképpen felzaklatják. Különösen gyakori ez azoknál a gyerekeknél, akik szüleikkel közös szobában alszanak. A szülők közötti intim kapcsolat, beszélgetéseik, pusmogásaik, esetleg szexuális életük felkelti a kíváncsiságukat, s félelemmel vegyes izgalommal próbálják "ébren tartani" magukat, csak hogy tanúi lehessenek a felnőttek életének. Már az is könnyebbséget jelent a gyermeknek, ha félelmeiről, zavaró fantáziáról beszélhet, ezért ajánlatos volna, ha a szülei gyakrabban szakítanának időt arra, hogy beszélgessenek vele. Soha ne becsüljük le a gyermek gondjait, s ne soroljuk azokat a magunkéi mögé! A gyermek gondja nem kevésbé súlyos, mint a felnőtté. Alaposan feldúlják a gyermek érzelmi világát a különféle rémtörténetek, a televízió híradójában látott véres események, nem kevésbé a krimik vagy az akciófilmek idegfeszítő izgalmai. Magára maradva a sötét szobában rémképei szinte betöltik a helyiséget, ezekkel viaskodik félálomban, sokszor álmában is. Fokozottan ügyeljünk hát arra, hogy a gyermek viszonylag harmonikus lelkiállapotban térjen nyugovóra, s ha szükséges, akarata ellenére is kíméljük meg őt az idegtépő esti élményektől. Ilyesmit természetesen nem csak a tévé képes produkálni. Az ittasan randalírozó apa, a magából kikelt, csapkodva ordítozó anya látványa legalább annyira - ha nem jobban - megrémíti a gyermeket. Ilyenkor ráadásul reménye sincs arra, hogy félelmei elől a megnyugvást jelentő szülői karok közé meneküljön. Félelem az elkülönítéstől Az alvászavarok egyik leggyakoribb, minden életkorban fellépő oka az, hogy a gyermekek - miként oly sok felnőtt is - félnek az elkülönítéstől. Bizonytalanságot és szorongást vált ki belőlük, ha rájuk csukódik az ajtó, és a biztonságot jelentő felnőttek kizárják őket a körükből. Minél kisebb egy gyerek, annál erősebb szorongást vált ki belőle a szeparáció. Hasonló rémületet kelt benne a sötétség. Segíthetünk rajta, ha félretéve szigorú nevelési elveinket, kívánságára égve hagyunk nála egy kislámpát vagy ha fél, néhány percre mellé ülünk, hogy megnyugtassuk, majd elbúcsúzunk tőle. De semmi esetre se feküdjünk mellé, és ne várjuk ki az ágya szélén, amíg elalszik. Mikor fektessük le a gyereket? Az alvásigény tehát elsősorban a biológiai ritmus szabályozása alatt áll, ami azonban nem jelenti azt, hogy szoktatással nem módosítható. Általában csak a biológiai ritmustól élesen elütő szoktatási eljárások vezetnek alvászavarhoz. Ilyen az erőszakolt, túl korai keltés vagy a kényszerből történő késői fektetés. Soha ne igazítsuk a gyermek ébrenléti-alvási ritmusát a magunkéhoz! Lehet, hogy egy felnőtt vidáman fel tud ébredni kora reggel, még ha késő éjszaka tért is nyugovóra, de a kisgyermeknél más a helyzet. Lehet, hogy este még nem akaródzik ágyba mennie, hiszen az élet olyan izgalmas, ám ha észrevesszük, hogy elálmosodott, feltétlenül kísérjük őt az ágyába, mert az ébrenlét erőltetése miatt könnyen túlpörög. Kívánatos volna, ha minden szülő kiismerné gyermeke természetes alvási ciklusát. Ha alaposan megfigyeljük a kicsit, észrevesszük, hogy általában a napnak ugyanabban az időszakában mutatkoznak rajta az álmosság jelei: figyelmetlen lesz, nyűgösködik, ásítozik és szemlátomást nagy erőfeszítésébe kerül legyűrni álmosságát. Ha mindig ezt az időpontot vesszük figyelembe az esti fektetésnél, minden bizonnyal jó eredményt érünk el. Ám ha egy-egy ilyen álmossági roham alkalmával engedünk a nyafogásának, a gyermek túllendül az alvási cikluson és ezután már nem fog tudni elaludni.