A hatvanas évek óta nők tízmilliói szervezték újra életüket annak érdekében, hogy több idejük legyen a munkavállalásra. Később házasodtak, kevesebb gyermeket vállaltak, ezzel együtt pedig dolgozó gépezetekké váltak, miközben másoknak fizettek a házimunkák elvégzéséért, amit korábban még ők csináltak. Emellett persze párjaikat is meggyőzték, hogy jobban vegyék ki részüket a házimunkából. 2000 derekán a 25 és 54 év közötti nők 77 százaléka állt a dolgozók sorában. Az említett határvonal azonban már körvonalazódni látszik, ugyanis úgy tűnik, hogy az ember véges képességeinek betudhatóan további jelentős változások ezen a téren már nem várhatóak. "Mi történt a nemi egyenlőség felé haladás útján? - tette fel a kérdést Suzanne M. Bianchi, Maryland egyetemének társadalomtudósa. - Az biztos, hogy sok munka." Vegyük példának Cathie Watson-Shortot, a 37 éves, korábbi üzletfejlesztési vezetőt, aki a Szilikon-völgy egy magas technológiájú vállalatánál dolgozott. Állítása szerint szeretne már visszatérni a munkába, ám egyelőre nem tudja, hogyan tudná mindezt megvalósítani, amikor jelenleg három lányáról kell gondoskodnia. "Legtöbbünknek megvoltak a szokásos kislányos álmai, miszerint gyerekeink lesznek. Ezzel nincs is probléma, csak éppen senki sem közölte velünk, mennyire nehéz is lesz ez" - panaszolta Cathie. Bianchi, aki jelenleg a Census Bureau által kiadott időhatékonysági tanulmányokkal foglalkozik, azt a következtetést vonta le, miszerint a nők munkaerőpiacra történő belépése nem ment a gyermekeik rovására. Ehelyett inkább arról van szó, hogy mindennapjaik más részeiből vontak el időt és fordították azt munkára, emellett pedig sokkal többet dolgoztak. Bianchi szerint a dolgozó nők az otthoni időből egy héten átlagosan 15 órát fordítottak munkára, eközben viszont 3 órával kevesebbet aludtak azokhoz képest, akik nem dolgoztak. "Ezzel valószínűleg olyan mértékben sikerült összesűríteni az időt, amennyire csak lehet - nyilatkozta. - A gyermekek is időt rabolnak és a munka is. A konfliktusok pedig nem szűnnek meg." A kutatásokból az derül ki, hogy a nők már így is az egy hétbe belesűríthető munka maximális értékét szuszakolják bele életükbe. Bianchi szerint 1965 és 1995 között a kezdeti heti kilencről heti közel huszonhatra ugrott azoknak az óráknak a száma, melyet az anyák átlagosan a fizetett munkával töltenek. Ezzel egy időben a házimunkára fordított idő fordított arányban változott: a kezdeti 32-ről 19-re esett vissza. Az 1995 és 2003 közötti időszak a stagnálás időszaka volt. Ekkor a házimunkára még ugyanannyi időt fordítottak, az otthonon kívüli munka azonban közel heti egy órával esett vissza. "A jövőre nézve gyakran fog majd felmerülni a kérdés, miszerint mennyivel növelhető még ez a szám, amennyiben egyáltalán növelhető" - tette hozzá a Cornell Egyetem közgazdászprofesszora, Francine D. Blau. A stagnáló tendencia azonban nem csak az anyák túltelített életének tudható be. A 2001-es visszaesések a munkaerő-felvétel csökkenésén is megmutatkoztak, amely egyaránt negatívan érintette a nőket és a férfiakat is. Ám, még ha így is lenne, és a jelenlegi tendenciákat valóban befolyásolják a gazdasági tényezők is, több szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy mindez már a pár évvel ezelőtti gazdasági visszaesések előtt elkezdődött. Akármi is az oka, az mindenesetre egyre biztosabb, hogy a nők munkaerőpiacra történő berobbanásának időszaka valóban a végéhez közeledik. Ha már a gazdasági tényezőkről esett szó, fontos megjegyezni azt is, hogy épp ezek a tényezők okozták a hatvanas években a nők emelkedő számú munkába állását is. Ebben az időben valósággal elárasztották a felsőoktatást, emellett későbbre halasztották a házasság időpontját is. Már ezeknek is óriási hatása volt a nők munkába állási képességeire. Több család is későbbre halasztotta első gyerekük megszülését. Ma már a 25 és 29 közötti nők mindössze 43 százalékának van gyereke, ami a hatvanas éveket jellemző 71 százalékhoz mérten meglehetősen elenyészőnek mondható. A munkaerő-piaci részvételüket egy másik mellékhatás is jelentősen befolyásolja. Sok család halasztotta el gyermekük érkezését a harmincas éveire, ami miatt ezeknek a nőknek karrierjük kellős közepén kell majd megbirkózniuk a gyermekvállalással járó feladatok tömkelegével. "A gyerekszülési teendők így jóval később kapnak szerepet életükben" - támasztotta alá ezt a Pennsylvaniai Egyetem egyik társadalomtudósa, Janice Madden is. A legtöbb nő - a kisgyerekekkel rendelkezők is - azonban rászorul arra, hogy dolgozzon. Cathie Watson-Short, a korábbi kaliforniai vezető - aki mostanra már háromgyermekes családanya - azt állítja, hogy a hozzá hasonló, otthon maradó anyukák hirtelen nem tudnak mit kezdeni az anyasággal járó feladatokkal. "Sokszor teljesen más az elképzelésük az egészről - nyilatkozta. - Azt hitték, képesek lesznek a munkahelyen maradni, és valaki más segítségét kérni a gyereknevelésben." Ám azok, akik emellett tovább dolgoznak, szintén belefáradnak mindebbe. A 34 éves Catherine Stallings azért tért vissza nemrégiben a New York Egyetem orvosi központjának kommunikációs részlegébe, mert egész egyszerűen már nem húzhatta tovább a munkába állást. A munka és 5 hónapos lányuk, Riley nevelésének összeegyeztetése még így is rendkívül stresszesnek bizonyult ő és férje számára. "Általában olyan fáradtak vagyunk, hogy már 10 óra körül nyugovóra térünk" - nyilatkozta. Mindezek ellenére néhány közgazdász szerint még korai kijelenteni, hogy a nemek forradalma már a végéhez ért volna a munkahelyeken. Abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy az említett arányszámok újbóli növekedésnek indulásához a nőknek további terhektől kellene megszabadulniuk a házimunkát illetően. Cathie úgy látja, képes lesz visszatérni a közeljövőben valamilyen fizetős munkához, ám egy teljes munkaidős állás lehetőségét kizártnak tartja. Az újbóli munkába állás pedig közel sem lesz olyan könnyű, mint ahogy ő és társai azt egykoron remélték. "A munkában már megvan az egyenlőség - állította. - Otthon azonban még várni kell rá."