De miért van szükségük az embereknek hazugságra? Hát nem azt tanuljuk kiskorunkban, hogy csúnya dolog nem az igazat mondani? A kegyes hazugságok egy része tulajdonképpen kellemesebbé teszi a kapcsolatokat, hiszen nem nagyon szeretnénk folyton a kegyetlen igazságot hallani akár a hajunkról, akár a főztünkről, vagy bármi más, minket érintő dologról. Ez idáig rendben is van, de mindenkinek szüksége van arra, hogy legalább a hozzá közel álló emberek őszinték legyenek vele.

Például, a szomszédasszony ne vágja a képembe, hogy milyen koszos a függöny a nappalink ablakán, de ha a párom figyelmeztet finoman, akkor sértődés helyett inkább leszedetem vele a karnisról és bedobom a mosógépbe azt a pár méter anyagot. Baj akkor van, ha egy barát vagy férj ilyen dolgokban sem őszinte, nem beszélve a közös életünket érintő sokkal fontosabb kérdésekről. Eltekintve a beteges hazudozóktól, akik pszichiátriai kezelést igényelnek, az emberek akkor hazudnak, ha valami miatt tartanak az igazmondástól.

Meglehet, hogy a párunk annyira fél a reakciónktól, hogy jobbnak látja hazudni. Szakemberek szerint többségünk nem szeret lódítani, ezért minden hazug kapcsolatban először az elhallgatás időszaka jön el. A párunk nem számol már be lelkesen a napjáról, ha mi akarunk beszélgetést kezdeményezni, akkor inkább az újságjába mélyed vagy meredten nézi a tévét, esetleg sürgős szerelhetnékje támad a garázsban. Ha sokáig nyüstöljük, hogy valamiről mondjon véleményt, akkor a „nem tudom” ismételgetése után előállhat valami kitérő válasszal vagy kifejezett hazugsággal, csak hogy szabaduljon a kínos szituációból. Ha pedig egy helyzetet sikerült ilyen módon megoldania, akkor nagy a csábítás, hogy legközelebb is a lódítás legyen a mentsvára.

A testbeszéd gyakran elárulja a hazug embert, főleg ha az nem nagyon gyakorlott az igazság elferdítésében. Akinek beszéd közben rendszeresen elvándorol oldalra a tekintete, eltakarja a száját, az orrát és a fülcimpáját dörzsöli vagy gyakran megérinti, esetleg nemlegesen rázza a fejét, miközben igent mond, könnyen lehet, hogy hazudik nekünk. A dühödten reagálás előtt azonban próbáljuk meg kitalálni, hogy miért akarhat hazudni nekünk ebben a konkrét helyzetben. Biztos, hogy mindig elég jószándékúan és megértően hallgattuk a párunkat? Odafigyeltünk az igényeire? Nem lehet, hogy valamiféle jogos sérelem halmozódott fel bennünk, amit mi sem vallottunk be neki soha, de tudat alatt ezért büntetjük a zsémbes hozzáállásunkkal? Lehet, hogy benne gyűlt fel valami indulat, aminek a kitörését a hazugságokkal próbálja hárítani? Ezeknek a kérdéseknek a végiggondolása és civilizált megbeszélése megoldást jelenthet az őszinte kommunikáció kialakítására.