Szürke kisegérből gyönyörű nő
Jutka 2008.04.04. 12:39
Az itthon is fogható brit közszolgálati (!) tévécsatornán van egy műsor, amit el nem múló csodálattal szoktam nézni, ha beleakadok. Egy szőke divattanácsadó leányzó átalakít reménytelenül stílustalan nőket. Persze mindenféle magazinokban épp elég átváltozást láttam már, de itt jobban figyelemmel kísérhető a folyamat, ráadásul bepillantást nyerhetünk az áldozat gondolataiba, az egész "hercehurcával" kapcsolatos véleményébe is, és ez az, ami igazán izgalmassá teszi a műsort.
A hölgyek ugyanis nem maguk jelentkeznek az átalakításra, hanem családjuk, párjuk vagy barátaik nevezik be őket. Tehát, ha valaki tényleg részt vesz a felvételen, az már jelzi, hogy a szándék megvan benne a szépülésre. A divattanácsadó először is kíméletlenül elmondja nekik, hogy milyen a testalkatuk és azt milyen ruhákkal lehet előnyösebbé tenni. Aztán kipakoltatja velük a ruhásszekrényüket, irgalmatlanul megkritizálja a cuccaikat, kiválasztat velük 5 kedvencet, a többit azonnal kidobják. Ezután elindulnak vásárolni! Ez az igazi móka, a párharc a két nő között, hogy kinek az akarata érvényesüljön.
Elvileg persze a divattanácsadóé a végső szó, de vannak igen makacs ügyfelek, akik azért is szeretnék a régi stílusukat visszacsempészni. Néha nem tudja az ember, hogy nevessen vagy sírjon, mert kívülről nézve olyan nyilvánvaló, hogy 46 éves korunkban az ultramini farmerszoknya és a nyakba lógó két copf inkább szánalmas mint fiatalos, és hogy nincs nő, akinek a hidrogénszőke, tupírozott haj, neonrózsaszín rúzzsal jól állna.
A frizura és a smink elkészítésével válik teljessé a kaland és azt kell mondjam, hogy nem volt páciens, akár öreg, akár fiatal, akár kövér, akár sovány, aki ne nézett volna ki bombasztikusan a végére!
Az egész csak azért jutott eszembe ma reggel, mert együtt utaztam munkába egy középkorú hölggyel, akit nagyon szívesen a stylist karmai közé taszítottam volna. Tiszta és rendes volt a külseje, ezzel nem is volt semmi probléma, de a ruhadarabjai tökéletes oda nem figyelésről árulkodtak, sem színben, sem fazonban nem illettek egymáshoz. A haját szerintem maga vágta a jellegtelen formára, ugyanis nincs olyan fodrász, aki ezt képes lett volna elkövetni. Sem az ősz haja, sem az arca nem mutatta a festés leghalványabb jelét sem, mindkettő színtelen volt és szürke. Még mielőtt felharsan azok kórusa, akik anyagi nehézségekkel indokolják az igénytelen külsőt, szeretném leszögezni, hogy a rajta lévő ruha is pénzbe került nyilvánvalóan, ha pedig így van, akkor akár olyan darabokat is választhatott volna, amelyek jól mutatnak együtt.
Szerintem túl egyszerű mindig az anyagiakra hivatkozni, ha valami kritika éri a külsőnket. Ennél sokkal nagyobb súllyal esik a latba az idő és energia, amit magunkra fordítunk. A brit műsorból is inkább az derült ki, hogy vagy nincs kedvük a nőknek gondos ruhaválasztással bíbelődni, és rendszeresen fodrászhoz járni, vagy nem tudják, hogy mi állna nekik jól. Tanácstalanság esetén fordulhatunk barátokhoz, ismerősökhöz, akik a megítélésünk szerint jól néznek ki, biztos tudnak egy-két tippet adni, hogy hogyan dobhatjuk fel a külsőnket.
A különféle női magazinok pedig tele vannak jobbnál-jobb írásokkal arról, hogy milyen testalkathoz milyen ruhák illenek. A 6-8 hetenkénti hajvágást se spóroljuk meg, és remélhetőleg egy szép színű arcpirosító és ajakrúzs sem vág a földhöz anyagilag ma már senkit sem. A nem akarásnak azonban nyögés a vége, így, ha ez a helyzet, akkor hősiesen ismerjük be, és ne fogjunk mindent a pénzhiányra!
|