A televízió nélküli élet az igazi?
Vendég a háznál 2006.04.29. 14:55
Egyre több szülő tartja károsnak a televízió-csatornákon látható filmeket, meséket, ezért vagy nem engedik tévét nézni a gyerekeket, vagy egyszerűen megszabadulnak a készüléktől, elejét véve a vitáknak, könyörgéseknek.
Egy kisfiú arról beszélt, hogy hétköznap egyáltalán nem, hétvégén pedig mindkét nap fél, háromnegyed órát nézheti délelőttönként a televíziót. Nem is nagyon vágyik a filmekre, mesékre, mert egyetért szüleivel abban, hogy a műsorok olykor nagyon rosszak. Ha tévét néz, akkor is legtöbbször valamilyen természetfilmet választ, mert azokat nagyon szereti. Édesanyja biztos benne, hogy ha lehetne többet ülnének a gyerekek a televíziókészülék előtt, de ő fontosnak tartja a mértéket, mint ahogy csokoládét és kólát sem annyit ehet, ihat az ember, amennyit akar, a tévézésnek is határt kell szabni. Szerinte e nélkül is nagyon jól le lehet kötni a gyerekek figyelmét és energiáját, ráadásul még nem is butulnak, mintha állandóan a tévét néznék.
Egy hat éves kisfiú édesanyja arról panaszkodott, hogy azért nem tanácsolták, hogy a gyerek iskolába menjen, mert szerintük nem elég érett még, jobban szeret játszani, mint például a számokkal foglalkozni. A család egyébként nagyon fontosnak tartja, hogy a kisfiú milyen értékrend szerint nő fel, hetente járnak könyvtárba, rengeteg mesét olvasnak neki, és e mellett nagyon érdeklődik például a technikatörténeti dolgok iránt. Bár nagyon szeret és tud is a kisfiú rajzolni, az iskola érettségi felmérés szerint azért nem mehet még iskolába, mert nem jó az emberábrázolása. Az anyuka persze ezt nem egészen érti, szerinte az alapvető probléma az, hogy otthon egy másfajta valósággal találkozik a gyerek, mint az óvodában. Bár a mama nincs elkeseredve attól, hogy a gyerek nem megy most iskolába, de kapott azonban egy pofont, mely szerint az ő családi értékeik nem jönnek be a mai világban.
Kovács Miklós családterapeuta:– Sajnos ez gyakori pofon manapság. Egy olyan család, ahol foglalkoznak egymással, foglalkoznak mondjuk a gyerek szellemi fejlődésével, foglalkoznak azzal, hogy kialakítsák az érdeklődését, az értékrendjét stb, stb. az óhatatlanul szembekerül egy hivatalos tömeg értékrenddel, vagy tömegkultúrával, ami ellen borzasztó nehéz védekezni. Az ember a saját gyerekével kapcsolatban borzasztóan nehezen tud objektív lenni, vagy nem tud objektíven ítélni és bár tudja, hogy jót akar neki, tudja, hogy megfelelő ingeranyaggal árasztotta el az elmúlt hat évben, de hogy mégis fölmerül benne egy bizonytalanság, hogy vajon a világ ma erről szól-e, vagy egy kudarcokkal teli élete lesz a kicsinek, mert pont ahhoz nem tud kapcsolódni amiről a világ szól.
A családterapeuta úgy véli, egyrészt meg kell tartani nyilvánvalóan egy olyan értékrend irányt, amit egy család tud csak igazán közvetíteni a saját gyermekei felé, ugyanakkor meg kell hagyni egyfajta nyitottságot is a külvilág fel. Még akkor is, hogyha a család értékrendje ezzel nem is ért egyet. Meg kell tanítani a gyereket a toleranciára is, hogy bár a család, a szülők értékrendje más, mint amit esetleg maga körül lát, de ez nem jelenti azt, hogy ezek kizárólagosak.
Kovács Miklós érti például azt az elvet, hogy egy családban abszolút nincs televízió, de nem tartja járható útnak, mert sokan nem gondolnak arra, hogy ezzel mennyire izolálják a saját közösségében a gyereket, mert egyszerűen nem tud kapcsolódni azokhoz a témákhoz, azokhoz az idézőjelbe tett értékekhez, amikről az ő kortárs közösségében szó van és téma. Az persze egy szülő feladata, hogyha kinyitja ezt a csapot is, meg azt a csapot is, aztán ő eligazítja a gyerekét az ügyben, hogy most melyik a jó érték, meg melyik a kevésbé.
|